Terensz, a katicapötty-ellenőr minden nap pontban 6 óra 43 perckor nyomta le a tömörfenyő éjjeliszekrény bal oldalán álló vekkerét. 6 óra 44 perckor elindult a konyhába, hogy elfogyassza szokásos reggeli kávéját, 2 és fél cukorral. A kávé mellé a francia kártya színeit formázó pirítóst fogyasztott. Most épp a pikk volt soron. 6 óra 53 perckor kisétált a fürdőbe, ahol egy nagyfogú fésűvel gondosan elrendezte hajszálait, majd arcot mosott, és fényesre suvickolta mind a 32 fogát. A falióra szinte még bele sem kezdett az óránként esedékes hangversenybe, Terensz, a katicapötty-ellenőr már az utolsókat gombolta függőleges csíkozású sötétszürke pamutingén. Mindig alulról fölfelé haladt, gondosan ügyelve arra, nehogy bármelyik gombot rossz lyukba bújtassa. Kilépett az ajtón, kulcsát a kopott műbőr aktatáska belső zsebébe süllyesztette. 7 óra 13 perckor fölszállt a külvárosba tartó 83-as trolibuszra, és 3 megállót utazott a munkahelyéig. Mindig a hátsó ajtó mögötti duplaszék bal oldalára ült.
Terensz, a katicapötty-ellenőr 30 éves korától dolgozott a Fővárosi Katicapötty Ellenőrző Vállalatnál. A 17 év alatt összesen 42-szer érdemelte ki a hónap dolgozója címet. Egy valószínűtlenül szeles októberi napon, amikor Terensz, a katicapötty-ellenőr épp a 113. katicabogár pöttyeit ellenőrizte, valami szokatlan dolog történt. Valami, amit úgy hívnak Áramszünet. A Fővárosi Katicapötty Ellenőrző Vállalat történetében az első, és a mai napig az egyetlen. Sötét lett, és ideges csend. A katicabogarak szűnni nem akaró zümmögését is alig lehetett hallani. Az egész csak pár másodpercig tartott, a tartalék generátor bekapcsolt, és a neoncsövek pislákolva bebootoltak. Az élet újraindult. A főállású bogárbeszállítók főállásban bogárbeszállítottak, a futószalag koordinátorok futószalagokat koordináltak, a katicapötty-ellenőrök katicapöttyöket ellenőriztek. Látszólag semmi nem változott. Azonban Terensz, a katicapötty-ellenőr tudta, hogy ez volt élete legfontosabb napja. A nap, amit a jövőben úgy emleget majd: Amikor Minden Megváltozott.
Pontban 17:00 perckor a futószalagok leálltak, és a munkások elindultak haza.Terensz, a katicapötty-ellenőr is felszállt a belvárosba tartó 83-as trolibuszra. A hátsó ajtó mögötti duplaszék bal oldalán már ült valaki. Terensz, a katicapötty-ellenőr egy pillanatig tétovázott, majd összeszedte minden bátorságát, és lehuppant a hátsó ajtó mögötti duplaszék jobb oldalára. Jóleső borzongás futott végig rajta. Amikor 3 megálló múlva leszállt, a mellette ülő Színeshajú Lány mosolyogva integetett utána. Terensz, a katicapötty ellenőr úgy érezte mindjárt megfullad.
A lakása elé érve remegő kézzel fejtette le magáról ódivatú ballonkabátját, és gyorsan kigombolta a legfelső gombot függőleges csíkozású sötétszürke pamutingén. Alig találtam meg kulcsát, pedig most is ott volt, ahol mindig. A kopott műbőr aktatáska belső zsebében. Az ajtó nyikorogva kinyílt, és Terensz, a katicapötty-ellenőr belépett a lakásba. Észre sem véve szomszédasszonyát, Felsővárosiné Keresztes Etelkát, aki résnyire nyitott ajtó mögül leskelődött.
Terensz, a katicapötty-ellenőr első útja mindig a konyhába vezetett, ahol elfogyasztotta szokásos koraesti pirítósát. Most épp a káró volt soron, de Terensz, a katicapötty-ellenőr nem volt éhes. Lehámozta magáról ruháit, és franciakockás alsónadrágjában lehuppant a kanapéra. A Tizenkettes Csatorna éppen kedvenc televízió műsorát sugározta. Megrázó történetek: természet az ember ellen. Terensz, a katicapötty-ellenőr csalódottan állapította meg, hogy ezt az epizódot már látta. Kikapcsolta a tévét, és a fürdőbe ment. Általában 8 percet töltött a zuhany alatt, most azonban teleengedte a kádat, alpesi fenyő illatú habfürdőt öntött a vízbe, és borzongva mártózott meg a kellemesen meleg zöldeskék habokban. 24 perccel később Terensz, a katicapötty-ellenőr kiázott bőrrel, alpesi fenyő illatúan lépett ki kádjából, és felöltötte diszkréten kockás flanelpizsamájába. Bebújt az ágyába, gondosan elrendezte maga körül a takarót, majd amikor minden a helyére került megállapította, hogy egyáltalán nem álmos. Egész éjszaka hánykolódott. Csak a 83-as trolibusz színes hajú utasára tudott gondolni.
Másnap reggel pontban 6 óra 43 perckor a tömörfenyő éjjeliszekrény bal oldalán álló vekker zörögve megszólalt. Terensz, a katicapötty-ellenőr válogatott káromkodások között nyomta le, majd nagy nehezen kikászálódott az ágyból, és kihagyva reggeli rutinfeladatait kapkodva öltözködni kezdett. Ezúttal egy hajszálcsíkos világoskék inget választott, amit karácsonyra kapott az alsó szomszédjától. K. Rozália (24, luxusprostituált) egy menő belvárosi üzletben vásárolta az inget, és feltett szándéka volt, hogy ajándékával elcsábítja a fölötte lakó középkorú férfit.
Terensz, a katicapötty-ellenőr egy nagyfogú fésűvel gondosan elrendezte hajszálait, majd arcot mosott, és fényesre suvickolta mind a 32 fogát. Kilépett az ajtón, kulcsát a kopott műbőr aktatáska belső zsebébe süllyesztette. 7 óra 13 perckor felszállt a külvárosba tartó 83-as trolibuszra, hogy 3 megállót utazzon a munkahelyéig. A hátsó ajtó mögötti duplaszék bal oldalán a Színeshajú Lány ült. Terensz, a katicapötty-ellenőr egy pillanatig tétovázott, majd összeszedte minden bátorságát, és lehuppant a hátsó ajtó mögötti duplaszék jobb oldalára. A Színeshajú Lányra mosolygott, és azt mondta: Szia!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése